Nag Hammadi könyvtár
I. kódex (Jung kódex)
________________________________________________________________
Pál apostol imája
Jakab apokrifonja (Jakab titkos könyve)
Az igazság evangéliuma
Értekezés a feltámadásról
A három részes értekezés
#1
5.
A három részes értekezés
________________________________________________________________
Harold W. Attridge és Dieter Mueller fordítása nyomán
Első rész
1. Bevezető
Hogy beszélhessünk magasztos dolgokról, úgy illő, hogy az Atyával kezdjük, aki az Összesség gyökere, akitől kegyelmet kaptunk, hogy beszéljünk róla.
2. Az Atya
Még azelőtt létezett, hogy bármi más létrejött volna, kivéve egyedül őt. Az Atya egyetlen, ugyanakkor sok, mert ő az első és az, aki csak ő maga egyedüli, ám mégsem magányos. Különben hogyan lehetne apa? Mert valahányszor van „apa”, a „fiú” ebből következik. De az egyetlen, aki egyedül az Atya, olyan, mint a gyökér, fával, ágaival és gyümölcseivel. Azt mondják róla, hogy a megfelelő értelemben apa, hiszen utánozhatatlan és megváltoztathatatlan. Emiatt a tényleges jelentésében egyetlen és isten, mert senki sem isten neki, és senki sem apja. Mert ő nemzetlen, és nincs más, aki nemzette őt, sem más, aki őt teremtette. Mert aki valakinek az apja vagy a teremtője, annak apja és teremtője is van. Biztosan lehetséges, hogy atyja és teremtője annak, aki belőle keletkezett és akit létrehozott és megalkotott. Mégis, ő nem a tényleges értelemben vett apa, nem is isten, mert van valaki, aki nemzette és megteremtette őt. Az egyetlen igazi értelemben vett Atya és Isten tehát az, akit senki által nem nemzett, aki azonban nemzette és megteremtette az Összeséget. Kezdet és vég nélkül van.
Nemcsak végtelen ő – hanem halhatatlanná is teszi őt az, hogy nem született –, emellett változatlan is örök létében, azonosságában, abban, ami megalapozza őt, és ami őt naggyá teszi. Semmi sem mozdítja el őt attól, ami ő, sem senki más nem fogja kényszeríteni akarata ellenére őt arra, hogy megszűnjön annak lenni, ami ő, mivel senki nem volt, aki az őt olyanná tette, amilyen ő. Így ő maga változatlan, és senki más nem mozdíthatja el őt létéből és azonosságából, és abból amiben ő van, ami ő, az ő létmódjából, vagy az ő nagyságából. Nem lehet megmozdítani őt, és lehetetlen, hogy más őt egy másik alakra változtassa, vagy gyengítse, megváltoztassa vagy kevesebbé tegye, - hiszen ez az igazság legteljesebb értelmében így van -, ő a megváltoztathatatlan, állandó, aki a megváltoztathatatlanságba öltözött.
Nemcsak azért hívják „kezdet nélkülinek” és „vég nélkülinek”, mert nemzetlen és halhatatlan; hanem épp úgy, ahogy nincs kezdete; vége sincsen, létezésének módján nagyságában elérhetetlen, bölcsességében kifürkészhetetlen, hatalmában felfoghatatlan és édességében mérhetetlenül mély.
Igaz értelemben egyedül ő – a jó, a nem-született Atya és a teljesen tökéletes – az, aki minden utódjával, minden erénnyel és minden értékkel betöltött és teljes. Mindezekfölött, nincs benne irigység, vagyis mindene, ami van, odaadja, anélkül, hogy ez hatna rá, nem szenved veszteséget attól ajándékozásai miatt. Gazdag azoktól a dolgoktól, amiket odaad, és megpihen az általa nyújtott szívességekben.
Így olyan fajtájú és alakú és nagyságrendű ő, hogy senki más nem volt vele a kezdetektől fogva; és nincs olyan hely, ahol ő van, vagy ahonnan ő megnyilvánult, vagy ahová menni fog; ősforma sincs, amelyet a munkájához mintaként használ; és semmiféle nehézség nem kíséri őt abban, amit tesz; és nincs olyan anyag, amely a rendelkezésére állna, amelyből <ő> megteremti azt, amit alkot; sem semmi anyag őbenne, amiből nemzi, amit nemz; sem egy munkatársa, aki azokon a dolgokon dolgozik vele, amelyeken dolgozik. Ilyesmit mondani tudatlanság. Inkább ő maga jóként, hibátlanként, tökéletesként, teljesként (illő beszélni róla), lévén ő maga az Összesség.
A megfogant vagy kimondott, látott vagy megragadott nevek közül egyetlen egy sem vonatkozik rá, bármennyire is rendkívül dicsőségesek, felnagyítóak és megtisztelőek e nevek. Mindazonáltal lehetséges, hogy ezeket a neveket az ő dicsőségére és becsületére kimondják, az őt dicsőítők képességeinek megfelelően. Mégis, ami őt illeti, őt saját létmódjában, lényében és alakjában az elme számára ő felfoghatatlan, és semmilyen beszéd sem képes átadni, szem látni, test megragadni, olyannyira nagy az ő kifürkészhetetlensége, felfoghatatlan mélysége, mérhetetlen magasztossága és korlátlan az ő kiterjedése. Ez a nemzetlen természete, amely semmi mást nem érint; és nem kapcsolódik (semmihez) olyasmi módon, ami korlátozott. Inkább birtokolja ő ezt az alkatot, anélkül hogy arc vagy forma lenne, amely érzékeléssel felfogható lenne. Ez azt jelenti, hogy felfoghatatlan ő. Ha ő felfoghatatlan, akkor ebből az következik, hogy megismerhetetlen, hogy ő az, aki minden gondolattal felfoghatatlan, minden dologgal láthatatlan, aki önmagában egyetlen szóval sem leírható, egyetlen kézzel sem megérinthető.
Ő egyedül ismeri magát annak, ami ő, az alakjával, nagyságával és jelentőségével együtt. És mivel képes önmagát felfogni, önmagát látni, önmagát megnevezni, önmagát megérteni, egyedül ő az, aki magának a saját elméje, a saját szeme, a saját szája, a saját formája, és ő az, amit saját maga számára gondol, lát, szól és megragad, ő maga a felfoghatatlan, leírhatatlan, megérthetetlen, állandó. Ugyanakkor amit ő felfog, lát, amit szól, amiről gondolata van táplálék, öröm, igazság, gyönyör és pihenés. Minden bölcsességet felülmúl, minden értelem, minden dicsőség, minden szépség, minden édesség, minden nagyság, minden mélység és minden magasztosság felett áll.
Mindezekáltal ő, aki természetében megismerhetetlen, aki birtokolja mindazon tulajdonságokat, amelyeket már említettem, ha édessége bőségéből tudást kíván adni, hogy megismerjék, akkor megvan rá a képessége. Hatalma van, ami ő akarata. Egyelőre azonban csendben visszatartja magát, ő aki a legnagyobb, lévén az Összességek tagjainak örök létezésbe hozásának oka.
Igaz értelemben leírhatatlannak nemzi magát, hiszen egyedül ő az ön-született, hiszen felfogja magát, és mivel olyannak ismeri magát, amilyen ő. Ami méltó az ő csodálatára, dicsőségére, becsületére és dicséretére, azt ő nagyságának határtalansága, bölcsességének kifürkészhetetlensége, hatalmának mérhetetlensége és megízlelhetetlen édessége által állítja elő. Ő az, aki így önmagát nyújtja ki ilyen módon létrehozván, és aki dicsőséget, dícséretet csodálatot és szeretetet kap, és ő az aki önmagának dicsőséget, csodálatot, dicséretet és szeretetet ad. Ez számára egy benne lakozó Fiúként van, aki hallgat róla, és ez a kimondhatatlan a kimondhatatlanban, a láthatatlan, a megérthetetlen, a felfoghatatlan a felfoghatatlanban. Így lézetik ő örökké őnmagában, ahogyan korábban említettük, megismerve önmagát önmagában. Az Atya szülte őt nemzetlenül, hogy ő az Atya által létezzen ő, az ő gondolataként, vagyis egy gondolat önmagáról, egy érzet önmagáról, és az ő örök létezéséről. Ez a valódi értelemben a csend, a bölcsesség és a kegyelem, ha ez utóbbit is így helyesen nevezzük meg.
No comments:
Post a Comment